2011. szeptember 14., szerda

ovitovább

Ezen a héten már ottalvós! Éééés semmi kivetnivalója ellene még mindig. Sőt, ha megyek érte délután el sem akar jönni. Van egy új, saját szerzeményű (értsd: nem vele növelkedett) barátjelöltje is. Tegnap volt a főbevetés, mert se Klárika, se Dormi nem voltak, de teljesen jól elvolt az új cimborával. Szimpatizál a nagyobb fiúkkal is.
Aludni még nem alszik. Ágnes néni azt mondja, minden neszre fülel, és rendezkedik, hogy kényelmes neki. Azt gondolom, ha megszokja az új környezetet, nem lesz gond.
Az evéssel is hadilábon áll, de hiszen ez így van ,mióta nem a ciciből kell enni, így aztán nem is vártam mást. Mondtam, hogy én itthon nem csinálok ügyet belőle, mert annál rosszabb.
Szóval alakul. Kíváncsi vagyok, lesz-e még műsor az ovi miatt, vagy megúsztuk. Azt gondolom, hogy még lesz.

Bandi, ahogy gondoltam is, nehezen viseli a helyzetet. Gizus nagyon jól jellemezte Katust, mikor a Klára oviba került: munkanélküli. Hát most Bandi is az. Egész délelőtt rajtam lóg, és hív játszani, mert nincs hozzászokva, hogy egyedül legyen, pedig nem volt jellemző rájuk az együtt játszás, de mégis egymás mellett voltak. Röviden, nincs kit szekálni...

Hát ez a helyzet.

2011. szeptember 6., kedd

és közben oviba szokunk

Levi két napja "jár" oviba! Tetszik neki (még). Holnap ott is ebédel, aztán a többit meglátjuk. Azért látom rajta, hogy furcsa neki a helyzet, és hogy lelke mélyén tudja, hogy ez most akkor valaminek a végét jelenti... Érzékeny, bújós, és sokat morfondírozik, de az ovi izgatja is a fantáziáját.
Majd meglátjuk!

ezen dolgozunk

így sok időm nincs a blogra, de megéri.. :)