Ezt így szó szerint...
Nálunk ez nagy szó! Levinek anyatejes kora óta nem volt rendezett a nagydolga. Sőt. No Bandit sem kell félteni, ő sem viszi túlzásba. Nálunk ez valami családi hagyomány, mert több problémás eset is van. De most Leviről legyen itt a szó.
Az első megrázó élménye körülbelül két évvel ezelőttre datálható, mikoris, akkorát nyomott az éppen kibontott pelusba, mint egy jól megtermett felnőtt, hát én szédelegtem tőle. Szegénykém meg csak sírt és sírt. Aztán Bandi születése körül, már nagy problémák voltak. Heti egyszeri nagydolga, akkora mennyiségű volt, ami nagyon fájt, ettől mégjobban félt, így egyre rosszabb volt a helyzet. A visszatartást (ami naponta többször észrevehető volt) művészi szintre fejlesztette, és bár az elején még a pillanatot elkapva, bilire nyomva sikerült meggátolni benne, később már ez sem használt. Aztán kibújt a szög a zsákból. Egy elejtett megjegyzéséből jöttem rá, mi rontott ekkorát az amúgy sem rózsás helyzeten (ez késő tavaszra, nyár elejére datálható). A szavait pontosan idézni ugyan már nem tudom, de a lényeg, hogy szegénykémet megzavarta a tesó születése, és az e körüli nem teljes felvilágosítás (Vakond és a nyuszimama), miszerint hol is bújik ki a baba. Merthogy valahol ott, de hogy kiből bújhat ki baba, az nem volt egyértelmű. Így megbeszéltük: csak felnőtt nénikből, akiknek előtte bekerült a pocakjába, tehát bácsik, fiúk, akiknek fütyije van, nem kerülhetnek ilyen helyzetbe. Azt hitte ugyanis a szentem, hogy belőle kisbaba is kibújhat ilyenkor, vagyis pontosabban a Bandi, merthogy az elejtett mondatban ő szerepelt. És láss csodát, másnaptól nem félt, bár még ritka maradt, de azóta annyira megoldódott a kakihelyzet (persze a szobatisztaság is lendített egy hatalmasat rajta), hogy Levi reggelente önállóan dalolva közelíti meg a bilit, és intézi könnyeden a dolgát, majdnem minden nap!
Álljojn ez itt tanulságul, hogy mi minden meghúzódhat a szorongások mögött.
