Frida féle duracell túra..

..., de lehet, hogy inkább tortúra :)

Ugyanis családmentes napokat töltök a Szent György hegy lábánál a barátnőmnél. Tagnap reggel elbúcsúztam a fiúktól, akik külön-külön elláttak egy-egy labdával, amit magammal kellett hoznom az útra.
Hoztam a biciklit, mégsem olyan kiszolgáltatott az ember, ha van nála.
Kihasználva ezt a remek alkalmat, tegnap csak úgy elindultunk biciklizni a környéken az esti fürdőzés előtt. Mentünk-mentünk, cél nélkül. Köveskálon megálltunk egy biciklis pihenőnél a Kerékbárban , ahol isteni bröccsöt és mröccsöt fogyasztottunk (Zsolti barátom elnevezése a bodzás fröccsre a bröccs, akkor mi is lehet a mröccs?, annyit elárulhatok: nagyon finom...:) Ott nagy naivan beleegyeztem, hogy hegynek fel tegyünk egy kerülőt és guruljunk el fövenyesre fürdeni, ahol is Frida rokonsága nyaral, és majd onnan hazatekerünk a parton, vagy legfeljebb vonatozunk. A hegy baromi magas volt, de ekkor még nem tudtam, hogy még korántsem a határaimat feszegetem (az a hazaút volt), csak úgy hiszem, viszont lefelé isteni volt "belegurulni" a Balatonba. A víz pont jó volt, a kapott vacsora finom, így feltöltődve indultunk vissza, este 8 óra körül. Megcsináltuk, legyen elég ennyi...
Visszanézve?
- Hősként tekintek magunkra.
- Fridában biztos, hogy duracell elem van, bezzeg bennem...
A útvonalat megnézhetitek itt. Összesen 80 km körül álltunk meg.

Képeket Frida csinált, én örültem, hogy a biciklin maradok...

Ott suhanok a Balatonba

Visszaút meggyötörten: mekkora hősök vagyunk eddig?

és a tutaj (Évának szeretettel)

A többieknek:
Levente a kézműves táborban Éva nénivel készített egy tutajt, amit nagy becsben tartott egész nap, ám másnap reggelinél az öccsének ajándékozta. Éva néni meghallva a történetet megajándékozta egy profi darabbal, amit nagy szakértelemmel és precizitással az előző darabból sokat tanulva készített Levinek. Még jó, hogy akad a közelben tó, ahol azon nyomban kipróbáltuk.

dinnye

Bandi alig várta a nyarat. Már tavasszal megtanulta az évszakokat, és hogy melyik évszakban milyen gyümölcsöt ehetünk. Ha nyár, akkor dinnye!

leviszáj

- Levente! Halottad éjszaka a vihart?
- Igen!
- Hogy volt?
- Felébredtem a dörgésre.
- És esett is?
- Igen, hallottam, ahogy kint zuhog az eső.
- És nem ébresztettél fel?
- Nem. Csak ültem ott árva szemekkel.

Hurrá! Családi fotózkodás!

Drága barátném és a fiúk keresztanyukája ügyes kezű fotós, így megkértük megkértem, hogy készítsen rólunk képeket, mert olyan kevés készül, amin én is rajta vagyok, pedig, ha most nem is, később sokat fog számítani. Két nekifutás történt, az első még úgy ahogy jó hangulatú, bár két kattintás után Tomi úgy érezte, mára végeztünk, és kiadta a "Haza!" vezényszót, de mivel az a két kattintás jéééé, hát nem sikerült olyan jóra, mint Kata szerette volna, így még egy alkalmat összeszerveztünk kínkeservvel. Na ott, már az abszolút ellenállással kellett megküzdenem, hogy valami történhessen. Úgy mondanám Levi és Tomi otthon hagyták az együttműködésüket. Érdekes módon mégis egész jó képek születtek, de ez itt már tényleg a fotós érdeme! Kicsit a gyerekkínozó család képét rajzolja ki, de higgyétek el, ez nálunk mindennapos. :)
Legyen ez egy mementó itt abból az alkalomból is, hogy ma és holnap van a 6. házassági évfordulónk. :)

És néhány érdekesség :)

apróság

Ezt is csak azért kívánom, leírni, hogy én ne felejtsem el, annyira kedves momentuma volt a tagnap estének...

Az estét végre a fiúkkal töltöttem, sok nem itthon töltött este után. Együtt vacsiztunk, majd kikönyörögtek egy kis mesenézést, aminek a vége az lett, hogy inkább családi videókat vettem elő, és azt nézegettük mese gyanánt. Sorban néztük a Bandi egy éves kora körüli videókat. Az egyiken az látszik, hogy Bandi játszik egy sárga műanyag hajóval, ami köztudottan Levié. Egyszer csak feltűnik a 3 éves Levi és elveszi tőle csak úgy lazán "Ez az enyém!" felkiáltással, és eloldalog. Bandi rezzenéstelen arccal néz utána, és szép lassan elmászik Levi után. Itt tartottunk a jelenetben, mikor Levente megszólal mellettem: "Bárcsak ne vettem volna el!" És ezt olyan mindenteláruló hangon, ami csak kifér belőle. Benne volt a megbánás, a kisebbekkel szemben érzett gyöngédség, a vágy, hogy bárcsak Bandi még mindig ilyen kisbaba lenne, és a testvéri szeretet minden összetevője. Ma sokkal kedvesebbek egymással, lehet, hogy többször is nézhetnénk csakládi videókat... :D

akkoriban:

suhan

az idő...

Itt az év vége, most, hogy megint iskolaidőben mérem. Három hét, és elbúcsúztattuk a nyolcadikosokat. Egy rakás tervem van nyárra, többek között, hogy a fiúkkal mennyi időt fogok eltölteni, és hogy a következő tanévre hogyan fogok felkészülni, de már most megvan az a sanda gyanúm, hogy a nyár hussss, és már üdvözöljük az új elsősöket... Ettől függetlenül tervezni kell és kész.

Hogy miért akadozik a blog, az ugyanezen okon alapul, észre sem vettem, milyen régen írtam a legutolsó bejegyzést...

Most képeket hozok, mélyebbre nem merülnék...

Voltunk sárkányhajó bajnokságon a sulival, a fiúk az ivadékhalaknak drukkoltak, én a két csapatunknak, akik kategória 1. és 2. helyezést hoztak el, összesítettben 3., 4. helyet. Róluk azért nem posztolok képet, mert nem kértem rá engedélyt tőlük... de a Varró fiúk meg a Mami virítsanak helyettük:

Na jó! Szilvinek köszönhetően még rólam is készült kép...

Ha alszanak, mint két tojás!

meg ha ébren vannak is...

Fotósorozat Kláráról, olyan szép!

Katus sem marad le egy cseppet sem:

Ezek még ősziek, de megmutatom: