cici end

Ez is eljött. Egy hete nem szopizik Bandi.... Egyik szemem sír, a másik nevet. Úgy tűnik ez volt az utolsó ilyen élethelyzetem.
Nálam mindkét gyereknél hasonlóan alakult a szopitéma. Bár Levi óramű pontossággal éhezett meg mikor újszülött volt, Bandi meg kábé úgy, mint most (bárhol bármikor éhenhal), de Levi is ilyenkor hagyta abba a cicizést, najó azt kicsit szorgalmaztam én is, mert Bandi már a pocakban volt és igen fájt már.

Körülbelül a hozzátáplálásig igény szerint szopizott Bandi, aztán az evési rend beállásával a szopi is redbeszedődött. Szép lassan, ahogy bekúszott a szilárd étel, úgy kúszott ki a cici. Végül azt vettem észre, hogy már csak alváshoz szopizik. Hát az utóbbi időben meg már ez sem jutott eszébe, csak néha. Én meg meglovagoltam a dolgot, és hát nem tukmáltam, ha ő nem kérte.

Mesélek nekik, ami már leköti őt is, és a mese felénél bekúszik az ölemből az ágyába, mire befejezzük Levivel a mesét, ő már durmol.
Ezvan...

a Varró fiúk

és álom szállt reánk

Sajnos tényleg elkiabáltam a múltkor: Bandi pár napon belül visszatért a régi kerékvágásba, ami a reggeli alvásmechanizmusát illeti...
De most!
Kijelenthetem, hiába is küzdök, a szoktatásokkal! Bizony, az egyik gyerek ilyen a másik olyan. Levi bír világosban aludni Bandi nem. Így sötétítek. Na nem mindenkit, csak őt. Szerencsére ezt könnyen megteszem egy pokróc és a galéria segítségével. És alszunk! Egész éjjeleket, és nem csak hajnalig.

kirándultunk

Igen. Végül csatlakoztunk a 7. osztályhoz, és elkísértük őket a budapesti országjárásukra.
Sokat vacilláltam:
-Mamit terhelem magunkkal, mikor ő a munkaköri teendőit látná el éppen.
-cipelem a fiúkat, csak azért mert mehetnékem van.
-biztos, hogy bírni fogják-e pihenés nélkül.
-nem tartom-e vissza a társaságot a gyerekeim sebességével.
-meg még ezer és ezer kérdés....
Külső megerősítésekkel felvértezve indultunk neki az útnak. Szereztem egy könnyű kis esernyőkocsit Levinek, a hátam pedig állandó menedék volt Bandinak. A szállásunkat Frida barátnőmhöz szerveztem, ami tökéletes választás volt (Ezúton is hálásan köszönjük!!!:)
Vonatra szálltunk csütörtökön reggel a lehető legkevesebb cuccal, amit egy fél családnak össze tudtam állítani. Bandi ennivalója nyomta a legtöbbet, de hát ő bárhol, bármikor képes éhenhalni, és ezt nem kockáztathattam, végül persze több, mint a felét hazahoztuk....
Az első nap városnézéssel telt. Voltunk a várban, a Hősök terén, a Városligetben, és az esti programot már kiagytuk, mert Levi fáradt volt, így vacsi után mi nyugovóra tértünk. Levit este vallattam, mi tetszett neki a legjobban, hát a földalatti vonat, mi más?! Nem sokat altattam őket, csak letették a fejüket és már aludtak is.
Reggel újra csatlakoztunk a társasághoz, és második nap a Természettudományi Múzeum, és a Csodák Palotája volt a két fő célpont. Mindkettő nagy élmény volt Leventének. Főleg a kicsi vonatok, amik maguktól mentek.
Elfáradtunk. Levi három én pedig két mélyponton estem túl, de ez még sehol nem volt attól, mint amire számítottam. Sőt messze jobban sikerült a két nap, mint amennyire féltem tőle.
Levit és Bandit az osztály két szem lánya pesztrálta végig, és a nagyfiúk is jól megtalálták a hangot velük. Nem mondom, hogy nem terheltük le az osztályt a jelenlétünkkel, de remélem legalább annyira színesítettük is a kirándulást, mint amennyit hátráltattuk.
Én feltöltődtem, és közben jól meg is ijedtem, hogy fogok tudni visszatérni a pedagógusi szerepkörömbe... Bő egy évem van felkészülni.
Köszi Mami, köszi Lackó, hogy veletek lehettünk!

Ízelítő a képekből (amikből sajnos egy kártyányit elhagytam...:():

az én babám...

...vasutas, vasutas, vasutas, hogyha kevés az utas.....
Na nótát félretéve, igen. Mivel ezirányból jól mentem férjhez (meg még sok irányból), biz' ingyen utazunk. Hogy ezidáig ezt miért nem használtuk ki jobban, az tán csak azért történt, mert túl olcsó volt a benzin...heheheheeeee. Ha ez így nem is igaz, de az biztos, hogy mostmár brutálisan drága, így inkább maradunk az ingyenutazásnál.
Tehát mostanában vonattal megyünk, ha az ország túlfelén van dolgunk. Márpedig van. Édes drága nagymamám májusban töltötte a 97. (!!!!) születésnapját, hát mentünk, de előtte Húsvétkor is meglátogattuk, és még nagyon remélem sokszor fogjuk meglátogatni.
A héten pedig úgy tűnik (ha minden jól megy) csatlakozunk egy osztálykiránduláshoz is a fiúk meg én. Szóval vonatozunk-vonatozunk nem csak a favasúttal.

Az alapfelállás. Legyen egy jó könnyen kezelhető hátihurcibád (nekünk Babbinka forevör), amiben elfér a kisebbik, és legyen egy szabad kezed, amiben a nagyobbik keze. Így marad egy kezed, hogy húzzad a bőröndöt. Kell ennél több?

Ezt csak a hajszín miatt :) Imádom!

Imáááádom!

Na most figyeljetek! Itt az én drága nagymamám a tortájával...

.

...és kinek akad éppen arra dolga??

És ki lapul a bőrönd mögött?

:)

Enélkül el sem indulhatunk. Levinek egy rakás játék a hátára, Bandinak meg vííííz. Sok! Na meg hozzá sok pelenka.

motorosjajj

Apa tegnap eldobta a vasat, ahogy ő szokta mondani. Hazafelé tartott a munkából, és ráhajtott egy olajfoltra, amitől kicsúszott.

Az én szemszögemből. Gyermekek alszanak, nagynénémmel pihizünk, amíg fel nem ébrednek. Levi felsír. Bemegyek, Bandi is már ébren persze. Levit kérdezgetem, de felkszik, szinte még alszik, és sír. Na Bandit kikapom és felviszem Marihoz. Közben hallom, hogy csörög a telefonom. Lejövök, és próbálom visszahívni Tomit, de nem kapcsolható. Átsuhant a fejemen, hogy nincs térerő, akkor itt és ott lehet, de már csörög is újra. El kéne mennem érte a szuadó-völgybe, mert... és itt elhangzott az első mondat. Erekben vérmegfagy... "De jól vagyok, semmi bajom, és nyugodt is vagyok....." Bemegyek Levihez, aki továbbra is sírdogál. Mari is lejön Bandival, mivel elmondtam, hogy mennem kell Tomiért. Levit leveszem és ölelgettem, mondom neki, hogy most el kell mennem, addig maradjon Marival, és sietek vissza apával, aki elesett a motorral, és most haza kell hoznom. Megértette. Bandit kocsiba, fel a Mecsekbe. Tomi ott vár, biceg, beül, a hazautat végigfütyörészi (velem ellentétben ez nála nem a jókedv jele). Itthon mérem fel a kárt. Ruhák kuka, bukó ép, cipő ép, óra kuka (bár semmit nem dobtunk ki, mert a dszeki, még jó lesz gyerekkabáthoz, a farmer a kerbe, az órát meg sajnálom....) Előveszek egy rakat kötszert és elkezdjük felmérni a testi károkat. A kilógó részek: könyökök, térdek, csuklók, kézfejek, és fenék bőrtelenek. ezekkel megúsztuk. És tényleg megúsztuk. Lehetett volna sokkal rosszabb is. Legcsúnyább a jobb térd, könyök, és a csukló bedagadva. Mari szed feketenadálytő leveleket, leforrázom és a csuklóra teszem. Mire végzek a kötözéssel, Tomit eléri a sokk, lefekszik, aztán egy óra múlva már maga megy vissza egy beráttal a motorért. Az nem úszta meg annyira.

Levi a kötözést végignézi, közben egyfolytában kérdez: Apa, eltötrted a motort? Apa, sírtál? Apa, hol fáj? Apa, bekötözzük? És közben téblábol, látszik nagyon össze van zavarodva. Végeztem a kötésekkel, és mondtam bújjon nyugodtam apához, és már ott is volt. Nagyon óvatosan, és nagyon vigyázva odabújt. aztán megbeszélték mi történt, és hogy nincs semmi baj, láthatja, Apa jól van. Akkor nyugodott meg végleg, amíkor a motor is hazaért, és látszólag egyben látta. Lesz még belőle járgány.
Bandi, csak halgatta amit beszélünk, miután felébredtek, és csak annyit értett Apa. Na ettől kezdve, míg fel nem értünk az Apjáért egyfolytában: "Apaó?" Azaz: apa hol? Aztán mikor beült az apja, akkortól csak ennyit mantrázott: Apa!

Hát ilyenek is utolérnek.