2010. december 26., vasárnap

és Bandi ma 11 hónapos

MókaMiklósunk már egy hónap híján egy éves... Hogyrohanazidő!
Nagyon elemében van. Sokat bohóckodik nekünk. Tulajdonképpen, ha találkozik valamelyikünkel a tekintete azon nyomban bohóckodni kezd, és élvezi, ahogy kacagunk. Meg kell zabálni!!
Okosodik is napról napra. Sokmindent megért, és rögtön reagál rá, vannak mutatványok is, amiket örömmel végez felszólításra, Ilyen klasszikusokra gondolok, hogy "Hol a lámpa?" "Hogyan tapsolsz ügyesen?" stb.... De ezeket itthonra tartogatjuk....
Állandóan Levit lesi, és bizony kezd méltó ellenfél lenni, ha játékmegszerzésről van szó. szegény Levi mindig csak menekül a játékaival, mert Bandika a kis kártékony, mindent összerombol. De sokszor nagyon szépen eljátszanak egymással is, meg egymás mellett is. Itt említem meg Levi milyen szépen tudja kezelni Bandit. Ha valami játékára szemet vet, rögtön megpróbálja elterelni a figyelmét, és igyekszik azt is megtanulni, hogy szóljon, ha "veszélybe" kerül, ahelyett, hogy elintézze a maga módján.
Bandi szenteste megtette a első két lépését. Na nem, azóta sem mutatta meg a tudományát, csak egy kis ízelítőt adott az elkövetkező időszakból. Már egy hete meg-megáll a saját lábán egyedül egyre hosszabb ideig. Most a nagy játék hevében megállt, majd lehuppant a térdemre, abból újra felállt, és hogy egyensúlyát megtartsa kénytelen volt lépni kettőt, majd állt még egy darabig. Majd szét vetett a büszkeség, hogy ezt is láthattam (Leviét is volt szerencsém). Persze a szaladgálástól azért még messze van.
Egy szó, mint száz alakul a kis Kópé.
Első számú fotódokumentüm (minőségét ne tessék nézni) az ácsorgási kisérletekről :)

Karácsony

 A Szentesténk idén nagyon szépre sikeredett (ellentétben a tavalyival, amikor Tamásom az ominózus pillanatban levetette magát az emeletről a konyhakövezetre, így Levi egyedül fedezte fel a fát, míg mi halálra rémülten Tomihoz rohantunk. Vigyázott rá a JóIsten, mert egy púppal és némi zúzódással megúszta) . Megbeszéltük előre, hogy nem csapunk nagy hűhót, és amit csak lehet előkészítünk a héten. Így idén sikerült elkerülnünk, hogy az utolsó pillanatban még rohangálni kelljen dolgokért Pécsre, és azt is, hogy bárki bármi miatt idegeskedjen. Szenteste napján délelőtt a "nagyok" (Klára, Levi, Katinka) bevonultak Pécsre a Ferencesekhez Betlehemet nézni, mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs Jutka és Évi a mi bűbájos nagynénéink, akik mindig ugrásra készen állnak, ha gyermekfelügyeletről, vagy egyéb segítségről van szó. (tulajdonképpen külön-külön posztot érdemelnének azért, amit már ezidáig értünk tettek). Délben a gyerkőcök hazarepültek, és aludni tértek (az enyémek legalábbis:) Így délelőtt elég sok mindent sikerült elintézni, többek között például az ablakok átláthatóságán javítottunk. Délután Levi Apával ment Karácsonyi fénykereső, angyalkaváró sétára, és bár megbeszéltük, hogy telefonálok, ha elrepült az angyal a házból, hát csak bekopogtak a nagy sürgésforgás közepébe, hogy már nem tudnak hova menni (ennyit Apa kreativitásáról..De így sikerült megelőzni, hogy lezúgasson idén is:) Végül minden jól sikerült, és Levi el volt ájulva. Bandi egy kicsit megijedt a csillagszóróktól, de amint elégtek, mindketten élvezettel vetették magukat a fa alá :)
A képek másnap a bátyáméknál készültek, itthon videófelvételt készítettem (vagyezvagyaz).




nagy hűHÓ

Volt szép nagy hó. Ami sajnos Szentestére elolvadt, de másnap reggelre fehét karácsonyunk lett ismét. Jó lenne ha maradna is fehér a tél.


 Ez életlen, de látszik a szerkó, amit itthon szerkesztettünk, miután nem találtam neki téli meleg overált. A nadrág kantáros, és hófogós, azt én varrtam a kabátot a Mami csinálta hozzá. Be kell osztanunk a varrnivalót, mert Bandi mindig segítene megszerelni a varrógépet :)


És íme a szerelő, háton élvezi a telet :) Ő is kapott téli szerkót: egy meleg kapucnis csíkot, annak a kabátnak a hátába toldhatót, amit én kaptam Anyukámtól a névnapomra. Szóval Bandi téli cuccát volt a legegyszerűbb összehozni :)


Itt éppen persze nem a közös kabátunkba vagyunk...


2010. december 16., csütörtök

hóesés

Annak idején, amikor berendeztük a családi fészket (szóval átköltöztünk az én leányszobámból a nagyszobába, hogy Anyu menjen a kicsibe), akkor bár nem a legpraktikusabban helykihasználásban, de Tomi ragaszkodott hozzá, hogy az ágyunk éppen szemben legyen a háromosztatú nagy ablakkal. No ez az, amit azóta sem bántam meg. Bár máshogyan lehet, hogy több helyünk lenne, a gyerekek ágyait is okosabban el lehetne helyezni, de nem látnám a hóesést az ébren töltött éjszakai percekben (khm órákban...). Ippeg az ablak előtt áll egy utcai lámpa, ami kellemes derengést nyújt a szobában éjszaka, és ráadásul megvilágítja a hópelyheket, amik szakadatlanul esnek három napja. :)

Levi fogai

Sajnos Levente fogai elindultak a romlás útján. És tehetetlen, és ártatlan vagyok az ügyben. Ugyanis történt sokszor, hogy Levi szájra esett (átlag heti egyszer). Mostanában ugyan már nem, de volt időszak, mikor rensdszeres elfoglaltásaga volt ez. És látom egyszercsak, hogy hiába sikáljuk, nem akar elmúlni róla az a kis sárgaság. Hát persze, hogy nem, merthogy az belülről van, mint kiderül. Azóta sajnos nem csak az én hipohondriám, hanem más szemek is láthatják már, így, ha már ennyit jártunk orvoshoz, megmutattam a dokinéninknek. "Elhalt! Ráesett esetleg?'" kaptuk a szomorú diagnózist. Hát igen, ráesett, nem egyszer, nem kétszer... "Meg kell tartani, hogy legyen helye a csontfogaknak!", ígyhát végignézhetjük, ahogy tönkremegy, hiába minden igyekezet, és sajnos már több fogán is látszik a kórtünet.

2010. december 14., kedd

egy pár kép, még novemberből





Márton napra. Klárika házikósat, Levi autósat kért. Katuska: "Hajasat! Nem hajasat, hanem hajasat" "Halacskásat Katus?" "Iigeen!" (jaj azt az édes kis hangocskáját hallanátok hozzá:))