Leviszáj

Meglátás kakilás után (miután odatartotta a csücsökfeneket törlésre)
- Ha az emberen nincs gatya akkor a feneke lepiszkolja a lábát!

csak csendben megjegyzem

Bandi pár napja tovább alszik reggelente. 
Tegnep Győrben ugyan felkelt 5kor, de negyed óra múlva visszafeküdt, és 8ig aludt!!!!! Ma fel sem kelt és fél 8ig nyomta! Talán mert leírtam? 

a róka betű reneszánsza

terepráró

Bandiról

Bandi az utóbbi időben megint hatalmasat változott. Na ezt a mondatot havonta is leírhatnám. Így van ez, ha babája van az ember lányának.

Bújás:
Nem tudom igazából, hogy Levi mikor lett bújós, de mivel igencsak az, így feltűnt, hogy Bandi mennyire nem. Pedig én nagyon igényelem. Arra gondoltam mindig, hogy talán a hordozás által ez az igénye annyira ki van elégítve, hogy az egyéb esetekben már nem kívánja. De az utóbbi hetekben elkezdett bújni, az én anyai szívem meg repes az örömtől. Annyira édes, hogy kitüntet minket ezzel. Éppenséggel, mintha már tudná, hogy nekünk van erre szükségünk. Múlt héten például, akadt egy órácskánk kettesben, mikoris az ölembe vettem szembe velem és mondókáztunk egy nagyot, és mindeközben egyszercsak odahajtotta a melkasomra a fejét és ott is hagyta!!! 5 percig legalább ott pihengetett, holott ez ezelőtt csak pár másodpercig tartott maximum. Már kezdtem azt hinni, hogy elalszik, de akkor felkapta a fejét és folytattuk a játékunkat.
Nem tudhatom, mert akkor még nem figyeltem ennyire fel erre, hogy Leventénél hogyan volt. Simán el tudom képzelni, hogy ő is csak ennyi idősen kezdett bújni, csak akkor még nem volt összehasonlítási alapom, de az is lehet, hogy korábban. A lényeg: felemelő érzés az biztos.

Evés:
Étvágy az van. Levinek példaképe is lehetne ez az étvágy, de nem az (és nagyon igyekszem nem is példálózni neki vele). Bandi tulajdonképpen egész álló nap enne. Sajnos az ebédelés a hétkönapokon eléggé szét van esve nálunk: mi hárman délben eszünk, aztán elmennek aludni, majd mire Bandi ébred éppen Apa eszik, kis idő múlva Mami is hazaér, és leül enni. Ez a mi kicsikisfiúnk nagy-nagy szerencséje, mert így alkalma nyílik rá, hogy az egész délutánt az etetőszékben vagy fel-alá sétálgatva, de pocaktöméssel töltse. Bárki, bármit is vesz maga elé, hogy elfogyassza, az biztos, hogy Bandi perceken belül ott terem és kiadja a jellegzetes "m-m-hamm" hangsort, és a fele tányér az ő szájában landol.
Viszont bökkenő is került a dologba. Ugyanis a széklete igencsak emésztetlen néha, így orvosi utasításra elkezdtünk kísérletezni a tejtartalmú élelmiszerekkel. Az eredmény úgy tűnik (még nincs alátámasztva elegendő bizonyítékkal) laktózérzékenység. Hát azóta többször kell nemet mondanunk neki, és kárpótolni valami mással a korgó pocakot. Az áthidalásra kaptunk laktózmentes tápszert, most kísérletezgethetek, hogy mit tudok vele elkészíteni Bandinak. (Ha valakinek vannak ezzel kapcsolatban tapasztalatai, ötletei nagyon szívesen venném, ha megosztaná velem)

Alvás:
Bizony mióta külön alszunk nyugodtabbak az éjszakák. Nagyon jó volt együtt aludni. Most meg jó külön aludni. Éppen időben készült el Levi ágya, mert már éreztem, hogy zavarom Bandit a forgolódásaimmal. Felébresztettük egymást. Mióta nagyágyban alszik, csak egyszer kel átlagosan, de már több olyan éjszakán is túl vagyunk, amit egész egyszerűen átaludt. Egy bánatom van. A koránkelés úgy tűnik genetikailag lett kódolva. Még egyéves kora körül is reménykedtem, hogy talán ez csak egy születésétől fogva tartó korszak, hogy 5-6 óra körül kipattan a szeme (ha nem korábban), de most kezdem elveszíteni a reményt. Még mindig hajnalban kel, és ezzel még nem is lenne akkora baj. Levinek az ilyen időszakait úgy éltük túl, hogy hajnalban magunk közé vettük, és míg ő még ott elvolt közöttük, mi magunkhoz térhettünk kicsit. Bandi ezzel szemben felül és addig nyafog, míg le nem veszem a hálózsákját, majd kimászik az ágyból (ha az ölembe veszem, akkor onnan) és már megy is ki rázni az etetőszéket vadul, hogy ugyan miért nincs már odakészítve neki a reggeli! De nincs. Bár koránkelő típus vagyok, de annyira nem, hogy a gyermek előtt 4 és 5 között felkeljek előkészíteni őfelségének a reggelit.
Így aztán le kell mondanom arról, hogy reggel akad egy órácskám még magamban, míg a gyerekek felébrednek. Sebaj. inkább legyen korán kelő, mint éjjel nemalvó.

Mozgás, játék, beszéd, egyéb:
Abszolút a korának megfelelő a tudománya. Megy biztonságosan, néha már szalad is, ha egy labda menekül előle. Egy-egy lépcsőfokon kapaszkodás nélkül is le-, és fellép. Végre a semmi közepén fenékfeltolással fel is áll (ez váratott magára). A finommozgás is megfelelő. Evőeszközzel képes enni, na nem is patika tisztasággal dolgozik, de fő az élvezet. Formabedobó nagy kedvenc, bár még segíteni kell neki néha. Imádja a könyveket, sokat tanul belőlük. Hangutánzásokkal próbálkozik, de a hangzóképzésben nem jár élen. Majd csak meglesz az is. Mindent megért, amit mondunk, és mi is mindent megértünk, amit ő mond, ugyanis a metakommunnikációja profi. Csak a szemével elmesél bármit. :) Amúgy még mindig csak párszavas játékos: Anya, Apa, Baba, Mama, abba (labda), ápa (lámpa) n-nnnn(inni), cici és a hangutánzások: tik-tak, va-va, i-á,  brrrr, nyelvcsattogtatás, lihegés, szóval a szokásosak.
Hát remélem elég kimerítő voltam, bocsi, ha hosszúra sikeredett. :)

horpadás

Bandi egy-két hónappal ezelőtt nekivágódott a WC-csészének. Akkora búb nőtt a fején, hogy én még ekkorát nem láttam. És mire rendbe jött egy horpadás maradt a homlokán. Na nem a koponyája van behorpadva, azon inkább egy kis dudor maradt, amiben megakad a bőre, ahogy ráncolná a homlokát.

Aztán azóta ha esik, akkor tuti ugyanitt üti be a fejét. Tényleg, azóta már biztos, hogy 4 búbot újra szerzett ide. Nem is csoda, hiszen ha jól belegondol, több helyen már nem szeretne szépséghibát... :)
Szó mi szó, azért anyai szívem kicsit aggódik, hogy nehogy baja legyen, ha állandóan ugyanott veri be a fejét.

Kedves kollegám világított rá, hogy Bandi hasonlít Jack Nicolsonra. Hát van benne igazság. :D

a hős oltottak

Múlt héten voltunk tanácsadáson a fiúkkal, mert Bandinak időszerű volt a 15 hós oltás, Levinek meg az Encepur emlékeztető oltása (kullancs által terjesztett agyhártyagyulladás ellen kapja, mert kullancsban nem szűkölködünk). Igyekeztem nagyobbikamat a megfelelő módon felkészíteni, mint azt tavaly is tettem az említett oltássorozat kezdetekor (akkor hiába). Vagyis akkor az volt, hogy teljesen nyitottan állt a problémához, és ott siklott ki, mikor a szuri belefúródott a karjába. Hát most is ugyanolyan nyitott volt, és én biztos voltam benne, hogy ismét az ügy legérzékenyebb pontján törik el a mécses. A vizsgálatok után kiültettük a vizsgálóasztal szélére, és én szembe helyezkedtem részletesen ecsetelve, hogy éppen mi történik: "Most befújja a doktornéni, most beadja a szurit..." mondtam, és már készültem, hogy az ordító gyerekemet a karjaim közé kapjam és jól megvígasztaljam... Erre semmi. Meg se nyikkant, de még csak össze sem rándult. A mozdulatom már kódolva volt, így felkaptam és szorítottam... volna, de ő már bontakozott is ki, és ment játszani A(!) traktorral, míg Bandit is elintézi a doktornéni. Én meg csak ott pislogtam...
Bandit persze jobban megviselte a dolog, de őt is csak addig, míg fel nem kaphattam.
Méretkeztünk is. Bandi kerek 11 kilogramm, és 80 cm, pontosan, mint Levi ugyanennyi idősen.
Hát ilyenek az én hőseim.
A gondolataim ezzel kapcsolatban: Nagy szerencsénk van, mert egy tündéraranyos doktornénihez kerültünk, aki olyan kedves aranyosan vizsgál, hogy az én gyermekeim abszolút hangjukat sem hallatják, de ebből fakadóan más orvosnál sem, legyen az ügyelet, sebészet stb. (kivéve Bandit, ha homloktükör kerül vele szemben... túl sok volt a fülészeti élménye télen). Emellett szerintem az is számít (lehet velem vitatkozni), hogy az anyuka hogy áll a dologhoz. Én alapvetően megbízom minden orvosban (vagyis igazából minden emberben naív módon...khm) a gyerekeim ezt érzik. Ha kicsit is izgulnék, hiába rejtegetném, megéreznék.

hmmm

Múlt héten, nem is tudjátok, de volt egy nagyobb lélegzetű panaszáradatom az itthoni állapotokról, ami a gyerekeket illeti. Tudniillik: testvérféltékenység, unatkozásból fakadó rosszalkodások stb. De nem tettem közzé, mert túl bő lére eresztettem, na meg túl negatív is lett. Viszont leírtam, és ez már többször varázslatként működött eddigi életemben/életünkben.
Neeeem, nem javultak meg a gyerekek ettől (hiszen nem is romlottak el, mert rajtam múlik, nem rajtuk), csak nekem lett jobb rálátásom. Hajlamos vagyok Levit nyomorgatni az uralkodó helyzetek miatt, hiszen rá már (nagyjából) lehet észérvekkel hatni, míg Bandi csak néz, mint a lukinyúl. Szegény Levi így eleget hallgatja a "Te vagy a nagyobb, az okosabb.." "Tudod, Bandinak hiába mondom hogy...!" és ehhez hasonló kezdetű mondatokat, nem csak tőlem... Pedig ennek nagyon nem örülök. Ő tulajdonképpen tök jól elvan, csak Bandi rondít állandóan bele a játékaiba. De hát mire való is egy kistesó... Persze azért az is előfordul, hogy neki éppen az kell ami az öccsének, hát ez is természetes.
Mindenesetre a bejegyzés óta próbálom alaposabban átlátni az adott szituációkat, kire is szóljak, ha egyáltalán bele kell szólnom. És ha már igazságosabb vagyok, jéééé a rosszalkodások is alábbhagynak.
Egy biztos: Levinek már óvodában a helye (ez viszont egyenlőre rajtunk kívülálló okokból nem lehetséges).

a lányok

Annyira várják a kistestvérüket, hogy folyton anyás-babásat játszanak. Hol az egyik a baba és a másik vigyáz rá, mint anya, hol fordítva. És hát, hogy öcsi-e vagy hugi az csak találgatás tárgya lehet.

Bandi legényesedik

szőlő, avagy hogyan mentsünk házasságot...

...olyan férj esetén, aki hallani sem akar párterápiáról és egyebekről.
No hát igaz ez nem a gyermekekről szól, de szoros összefüggésben van a növekedésükkel.
Tudhatjátok, már aki tudja, hogy nem a legkönnyedebb, legsimulékonyabb természetű egyénnel kötöttem össze az életem. Hm... Milyen uncsi is lett volna az....
Tomikám bezony néha igencsak magának való ember. Így aztán akadnak időszakok, amelyeken nehezen döcögünk át együtt, de vígasztal és bizalmat ad a tudat, hogy eddig még mindig sikerült (már ha a házasságunktól számítjuk).
Lényeg a lényeg, hogy kell neki hagyni magánszférát, mint másnak is, csak neki ez egy kicsit nagyobb kell, hogy legyen. Mondjuk egy szőlő présházzal.... Mióta ide költöztünk együtt Anyuhoz időről időre felmerül a téma, hogy vegyünk egy szőlőt. Merthogy ugye "hetényt" eladtuk (tudniillik Hosszúhetényben 5 évet legénykedett egy saját présházban), mert messze volt, autó kellett ésatöbbi, ésatöbbi. Nézegettünk itt a környéken, de végül mindig inkább a tőkehalmozás (bruhhahha) mellett döntöttünk, és nem költöttük ilyenre a (nem létező) százezreinket, de inkább millióinkat.
De akad egy olyan barát, akinek több földje is van erre-arra, olyannyira, hogy nem tud vele mind foglalkozni. Így kapta Tomi azt a megtisztelő lehetőséget, hogy művelhetne egy szőlőt, mint a sajátját, a gazda a megtermelt bor felére tart igényt cserébe. Gondolkodóba is esett az én hites uram, mert bizony minden tekintetben naggyon is ideális a lehetőség.
1. Van egy hely, ahova elvonulhat, amit a sajátjának érezhet!!!
2. Ráadásul olyan hely, ahová a madár sem jár, max egykét lovas téved arra. (Rém fontos szempont!)
3. Megtermelheti a vörösbort (a gyakorlata megvan hozzá), amit a megfelelő emésztés érdekében el kell fogysztania :)
4. És mégiscsak akad egy hely, ahova a kis család kivonulhat, ha kis család szeretne lenni. (na ez inkább az én ideám....khm)
Így aztán hosszas (2 nap) mérlegelés után újra szőlősgazda lett. Mondanom se kell a döntése után egy hétig esett az eső, mikoris nem lehet megközelíteni a helyet, de mára végre idő, és jóidő is akadt.
És hogy hol itt a házasságmentés. A felét már szinte le is írtam. Merthogy ha van menekülőútvonal, akkor nincs is annyira menekülhetnék. Sőt olyannyira nincs, hogy Tomi felkért, legyek a társa ebben a vállalkozásban, és menjek én is vele, amikor csak tudok.
Így ma kivonultunk. Mami bevállalta a fiúkat, és mi összefogva kalákában nekiestünk a kemény öt sor szőlőnek, ami bizony elég kusza állapotok között leledzett/zik. A hely pompás. A közös munka csodás. A teljesítmény felemelő.  A kettesben töltött idő kincs. Az uram kedves. A pihenés édes.
A kilátás...

...ilyen a telek végéből.