Ma be kellett jutnom Pécsre, de az időjárás gátolta a
kocsi használati jogom (magyarán Tomi nem tudott motorral menni, így elkötötte a kocsit), hát maradt a busz. Egy-egy gyerekkel már vállaltam (igaz, ha belegondolok kettővel is, csak az más szitu volt, mert Bandi még belül lubickolt), de kettő gyerekkel kicsit más élmény. Végül nem volt semmi bajos helyzet: Bandi
csípő-kötésben, Levi meg kétlábon.
Hátul-babával nem
ülnék-állnék buszra, mert annyira instabil az ember, hogy ha nekiesik valaminek nem tudja megvédeni a bébit, elöl vagy csípőn viszont ki lehet védeni az ütközéseket. Levi nagyon élvezte: egyedül ülhetett (igaz a kezemet fogta), és végig az erdőt, majd a házakat bámulta) Bandi, akit kivettem a kendőből mikor leültünk elrázódott a kezemben, és bóbiskolt egyet. A cikis pillanatok a fel- és leszállás, illetve az ehhez tartozó
fel- és levetkőzés volt. És túléltük! És megállapítottam, hogy jobban féltem tőle, mint amennyire kellett volna.
A következő tanulságokat vontam le:
-Az emberek nagy része érzéketlen, de vannak nagggyon kedvesek (egy öreg néni biztosított, ha hátrébb nem találnék helyet, akkor ő szívesen átadja a helyét).
-Hordozókendő nélkül nem tudnék a két gyerekkel mozdulni.
-Nyáron, ha nem kell kabát sál, és egyéb nyalánkságok, sokkal könnyedebb tud lenni a dolog.
-Még inkább le kell redukálnom, mit cipelünk magunkkal....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése