Azért írom le, mert nagyon sok megkérdőjelező megjegyzést kapok mostanában (legtöbbet a vasárnapi miséken sajnos.... ugye a falu szeme figyel... ;). Gondoltam hátha ezzel is magyarázatot adok néhány dologra.
Ugyan hallottam a kendőről, és szimpatikus is volt, de pár próba után megállapítottam, hogy Levi feszeng benne, nem szereti (ezt értsétek úgy, hogy mondjuk 3-ból 3-szor). Na ma már tudom, hogy nem feltétlenül volt így. Lehet, hogy nem jókor próbáltam, és lehet, hogy nem is helyes módon?! Lehet, de az is tény, hogy nagyon nyugis kisbabám volt, és tulajdonképpen ilyen szempontból nem is volt szükségünk rá: hatalmasakat aludt a friss levegőn a mózesben, és órákig elüldögélt egy-egy játékkal, és elfoglalta magát (még ma is ilyen). Vettem a jelzéseit, és igény szerint szoptattam, de az is elég szabályos és kiszámítható volt.
10 hónapos kora körül kezdtem a mosható pelenkázás gondolatával foglalkozni, és akkor találtam rá arra a közösségi oldalra, ahol a mosható pelenkákhoz megfelelő információkat tudtam szerezni. Na de ott nem csak ezzel, hanem ( a kendős opción túl) egyéb hordozókkal is megismerkedhettem, sőt ki is próbállhattam (Levi ezt a próbát sem viselte túl jól :)) a pécsi anyukák jóvoltából (akiket tulajdonképpen előbb ismertem élőben, mint onnan :), és ezen felbuzdulva megvarrtam az első Mei-tai-unkat (csatolok képet). Szimpatikus volt mert: hátra tudtam benne kötni Levit (persze a kendőben is, de ezt könnyebb volt kezelni) és ezt Ő is élvezte, egyszerű volt a használata, és kényelmes volt vele mindenhol közlekedni, és mert persze én varrtam (azóta is büszke vagyok rá). Levi akkoriban lett bújós, kábé 1 éves kora körül, ami azóta is megvan és imádom (mert én is az vagyok :D), és igyekszem is mindig kielégíteni.
Aztán vettem egy kendőt (Ursulát) is és azt is nagyon megszerettük. Addigra már Bandi a pocakomban volt, de én bátran hordoztam tovább Levit a kendőben, mert az volt kényelmes hozzá. Tudtam, hogy Bandit az elejétől hordozni fogom, ha ő is szeretné, és miért is ne szeretné? :)
Szóval adva volt már a gyakorlatom, legalábbis hátonhordozásban, de hamar belejöttem elöl is a kendőzésbe, és Bandit rengeteget cipelem. Ő is nagyon nyugodt kisbabám, de sokkal jobban igényli a testközelséget, mint Levi annak idején. Már a kórházban látszott, hogy ez így van.
Sok megállapítást tettem meg már ezzel kapcsolatban azóta is:
-Levit is hordoznom kellett volna pici korától, attól függetlenül, hogy így is kiegyensúlyozott baba volt, és gyerek lett, de biztos számított volna egy csomó dologban. Nem állok neki keseregni, és nem ostorozom magam, hogy nem így volt, szimplán csak sajnálom, hogy nem találkoztam mélyrehatóbban akkoriban ezzel a dologgal.
-Bandi egészen kiegyensúlyozott kisbaba, és egyértelmű jelzései vannak, mikor kívánja a testközelséget, és mikor nem (ez a ritkább), és persze egyéb dolgokat is. Igény szerint szoptatom (szoktam mondani az én igényeim szerint, mert ha úgy érzem túlcsordulok, akkor is csatlakoztatom :), és igény szerint hordozom, és nincs ennél kényelmesebb. Szerintem második babánál nem is lehet másképpen. Így Levente sem érzi magát háttérben, mert míg Bandi vágya ki van elégítve a hátamon, Levié is a szabad kezeimmel.
-És itt leszögezem:
Neeem, a hátamon nem fullad meg, és nincs odaszorítva (nem azért piros a feje, hanem mert aludt egy jót), és nem szorítom el a lábát sem, és nem rossz neki, sőt...
A hátamon ugyanúgy érzem, hogy: alszik, ébren van, vesz levegőt, jól-, illetve rosszul érzi magát (ha rosszul érzi magát, nyílván nem erőltetem), mint ha babakocsiban előttem fekszik sőt...
Nagyon nagyokat és mélyeket alszik a hátamon még a legnagyobb zajban is, míg ha kiságyban alszik, vigyázni kell a csendet, és ez is bizonyítja, mennyire biztonságban érzi magát ott, sőt...
Hát ez az én egyszerűsített összefoglalásom a hordozásról. Nem túl tudományos és nem túl alapos, de nem is tanulmánynak szántam. :)
És az első hordozónk:
Hát ez a hordozó gyönyörű!!!mercke
VálaszTörlés